Ha szép tehenekkel akart kedveskedni a tanács jóakaró urainak, rendesen pénzen szerezte meg az ajándéknak való barmokat. Csak 1751-ben ment a gulyából discretióban egy bikával együtt 12 tehén.

Állati betegségek, marhavész, kábulás s olykor a farkas is csaknem minden esztendőben sokat felemésztettek a gulyából. 1737-től 1753-ig 654 db. jószág esett ki ily módon. 1747-ben a létszámnak több mint egy negyede, 1750-ben csaknem egy harmada döggel hullott el. Ellenben 15 év alatt 365 dbot adtak el és 57 dbot vágtak le. A kor megjavult közbiztonságát dícséri, hogy tolvajok a legritkább esetben szakítottak ki egy két marhát.

A házi pénztár haszna mindazonáltal jóval nagyobb a gulyából, mint a különben is kisebb ménesből.

Az 1750. évi urbarium szerint eladott marhák és elhullottak bőre után volt a bevétel:

A szepesi kamara ezt is keveselhette. Mert 1753 öszén, amikor nagy szárazság volt, a közönség a gulyát „úgy a mint vagyon, circiter 260, csak 250-nél kevesebb ne legyen 3000 vonás frton (2550 rh, frt. 3060 m. fr.) eladta a helybeli mészáros czéhnek. Az Elepen három kazal szalmát is engedett hozzá. A vételár felét új esztendőben, felét jövő évi Szentgyörgy napkor kellett fizetni.) Év közben elhullott 26 db. Ezzel feloszlott a város gulyája is.

1) Prot. Relationum 1742-1755: 548 1.

A ménes-gulya történetéhez tartozik, a mibe került a fenntartásuk. A közvetlen felügyeletet a városgazdák gyakorolták. Ők fizették a pásztorokat és számoltak a ménes-gulya körül felmerült bevételekrőlkiadásokról. 1750 táján pár évig ménes-gulya inspektorok is szerepelnek, anélkül, hogy ezek állását rendszeresítették volna a városi szervezetben.

A ménest és gulyát egy-egy pásztor őrizte, nem átalányért, hanem darab szám szerint fizetett bérért. A csikós 1731-ben egy számos (nagy) lóért 34, a gulyás 1752-ben egy számos marháért 14 dénárt kapott. Conventióban bizonyos élelmi szerekre, sajtra, kenyérre, kására, sóra, ezen felül fára, bocskorra, szűrre is járt nekik nehány forintocska. Hús dolgában sohsem szorúltak meg. Mindig került elesett jószág" a bográcsba.

Rendes kiadások közé tartoztak a bélyogozás, kiválasztás vagy szaggatás, csikótanítás, orvoslás költségei. Néha telelő földet a város széles nagy határán kívül voltak kénytelenek váltani a gulya számára. Igy történt 1747-ben, amikor a püspök-ladányiaktól 10 frt 23 krert, és 1751-ben, amikor egyekiektől, dorogmaiaktól 10 rh. frtért béreltek téli legelőt. Rendkívül való módon terhelték a közpénztárt az olyan esetek is, ha mikor az erőtelen marhákat az akolhoz hajtották s ezeket külön felfogadott emberrel őriztették, szénával javították. 1750-ben 15 m. frtot fizettek az őrizőnek és 1 frtra becsülték felétetett szénáját a városnak. A ménesre, gúlyára fordított rendes kiadások az utolsó években így alakultak:

Meg kell jegyeznünk, hogy a pásztorok gyakran csak a következő esztendőben kapták meg előző évi conventiójoknak egy részét.

Helyén való, hogy a város hintós és igás lovairól, jármos ökreiről is ejtsünk néhány szót. A városnak 1736-ban négy kocsibeli lova volt.

1) A ménes költségével együtt.

1742-től 1747-ig öt pej lovat tartottak, mellettök egy kocsist évi 30 m frt. készpénz, 4 fr. 50 d. csizmapénz, 2 fr. 50 d. szalonnapénz fizetés és némi gabonabeli konvenció mellett. 1742-ben Bideskúti Zsigmondtól vettek két pejlovat 100, Szatmári György czigánytól egy pejt 50 m. frton. Úgy látszik, ekkor kezdték alkalmazni Debreczennek ma is nevezetes specialitását, az ötös fogatot 1748 után már hat lova, egy kocsija1) és egy kis szekere (homokfutója) van a városnak. Egy lónak egy hónapra 1 köböl árpa dukált.

A csapszékeknél való szolgálatra hat ökröt használtak. Ezeken kívül a város utczáinak az egész korszakon keresztül széna és fahordásra, fuvarozásra 36 szekérhez 72 igás lova és annyi jármosökre volt. Csakhogy mindezeket az utczák kezelése alatt állott utczaszerből tartották fenn.

A régi és a mostani viszonyok összehasonlíthatása végett érdekesnek tartjuk, hogy Debreczen város törzsméneséről és törzsgulyájáról ide igtassuk az alábbi adatokat, amelyeket a város házi pénztárának 1903. évi zárószámadásából vettünk ki:

A törzsménesben volt 1903 decz. 31-én:

Értékök 126350 koronára van becsülve. Egyé átlag 571 korona. De 7000 koronát is ajánlottak már a városnak egy pár herélt kocsilováért. A ménesből való bevétel a polgárság ménesei közé adott városi mének fenntartása megtérülése czimén felvett 13954 koronán felül legnagyobb részben eladott számfelettiek és kiselejtezettek árából 16779 kor. A ménesre tett kiadás 32313 kor. Ebből zabra 12500, személyzet fizetésére 10474 kor. esik.

1) 1749-ben Budán a n. város számára egyfedeles kocsit és két postakocsit csináltattak 210 rh. frtért.

A törzsgulya értéke 42750 korona. Egy darabra esik átlag 281 kor. Tenyészállatok eladásából befolyt 6843 kor. Tenyészállatvételre, személyzet fizetésére és korodai költségre kiment 4017 kor.

A ménes tehát pénzügyileg ma sem fizeti ki magát. De nem is ez a költséges fenntartás végczélja. Hanem a város összes lóállományának javitása. Hogy e czélt jól szolgálja-é a ménes? a felett megoszlik a szakemberek véleménye.

Függelékül a régi ménes és gulya esztendőnként való létszámát feltüntető kimutatást is összeállítottuk, amint következik:

1) 2) A városgazdai számadások ennyit írnak. A különbség oka nem ünik ki.