zéséről tudomásunk van, e hajdan kiválóan állattenyésztő vidék gazdasági életére az irányitó befolyásnak még a lehetőségét is elveszítette. Ha mégis körülményesebben foglalkozunk ezekkel, teszszük azért, mert historiájokban visszatükröződik ama régi kor általános állattenyésztésének képe, a kezdetleges állapot, amelyben a baromtenyésztés, ez ösfoglalkozás is élt III. Károly idejében Debreczen vidékén. Ennél nagyobb gazdaságtörténelmi jelentőséget nem kivánunk tulajdonítani e szerény leirás keretében ismertett régi ménesünknek és gulyáinknak. I. A ménesről. A város magánménesére vonatkozó adatok 1727-től fogva tünedeznek fel az egykorú városgazdai és oeconomicus perceptori számadásokban. Eleintén aligha tartottak külön ménest; hanem a gazdák egyikmásik ménesébe hajtották be a város heverő lovait. Ezt abból következtetjük, hogy 1727-1730 között a város lovaitól ,,földbért" fizetnek a,,ménes pásztornak"; 1733-ban,,a város lovaira repartitialtatott kutbér" is előfordul, amelynek csak úgy volt helye, ha a város lovait mások lovaival közös kutból itatgatták. Először csak 1733-ban használják,,a város ménespásztora" kifejezést s ez a későbbi években mindegyre gyakoribbá válik, amint a szükség állandó alkalmazottá teszi a külön ménespásztort. 1734-ben a város ménese számára kutat ásatnak. A napszámosok egész 4 magyar frtot kapnak. Mi módon alakult az első ménes, biztosan meg nem mondhatjuk. Valószinű, hogy az innen-onnan összeverődött bitang lovak és magvaszakadás következtében a városra szállott lovak alkották a ménes magvát. Azután is ezen az úton és ellés által szaporodott a tökelovak száma. Olykor pedig a város szekeres lovai közül kiselejtezetteket is közécsapták a ménesnek. A természetes szaporodás azonban meglepően silány. Míg a város mostani ménesében 80-90° o, addig a tárgyalt korszakban 20—40% között váltakozik. E kedvezőtlen eredménynek legfőbb okát talán jól sejdítjük a szabad fedeztetésben. Ez eljárásnál egyfelől a ménnek sok ereje fecsérlődik el, másfelől a kanczák fogamzóképessége problematikussá válik. Helytelen szokás volt az is, hogy a különböző nemeket és évjáratokat nem különítették el. Csödöröket, kanczákat, herélteket, öregeket, harmadfüveket és most bélyogozottakat együtt őriztették, csak egy ménespásztora lévén a nemes városnak. A ménesállomány megoszlására nézve némi tájékozást nyerhetünk az 1736. évi kimutatásból. Az 1738. év elején készült kimutatás szerint 33 öreg, fias és meddő kanczára két csödör jut. Ugyanekkor van még a ménesben 10 harmadfü kancza és herélt, kilencz vegyes bitangló meg ,,két paripája" a városnak. Az 1736. évi urbarium (Status proventuum et erogationum)1) azzal indokolja meg a ménes fenntartását, hogy a város vonó lovai onnan kerülnek ki; néha becsáron el is adnak belőle. Azonban ezt a czélt sem érték el egészen. Amennyi lovat a város kocsijába, szekerébe befogtak a ménesből, ugyanazon idő alatt jóval többet kellett vásáro!niok. A város jóakaróinak való ajándékra pedig úgy látjuk egyáltalában nem tartották alkalmatosnak saját ménesbeli anyagjokat. A discretioban és honorariumban adott lovakat, valamint azokat is, amelyekkel 1742-ben a város lovasított insurgenseit fölszerelték, kivétel nélkül pénzen szerezték. 1736—1751 között a ménesből a város kocsijába, kis szekerébe, serfőzőházi malmához, pusztakerülői és sőrései számára tudtunkkal mindössze 18 lovat használtak fel, ellenben körülbelől annyi idő alatt (1732-1751) 132 lovat vettek helybeli és vidéki lótenyésztőktől, összesen 5746 magyar frton, amiből egy lóra átlagosan 435 magyar frt vételár esik. Tömegesen kétszer vásároltak lovakat. 1742-ben gr. Pálffy Miklós országbíró kívánságára 25 lovat szereztek 900 rh. frton (1080 m. frt); de nem tudjuk miért? - ezeket még abban az évben ismét eladták 1011 m. frton. 1747-ben pedig 3518 frton vásárolt 80 lovat ajándékoztak a királynőnek kegyelmességeért, hogy a várost a régi szokásban meghagyván, katonai beszállásolás tekintetében különválasztotta Biharvármegyétől. Nagyobbacska jövedelmet látott a házi pénztár a számfeletti és kiselejtezett lovak eladásából, bár néha éveken keresztül egy darabot 1) Városi közltár. Régi számadó könyvek csomójában. se adtak el, amit pedig eladtak, igen alacsony áron kelt el. Különböző évekből (1733–1750) összesen 61 városi lónak eladása van feljegyezve ; csak 43 lónak árát ismerjük; ezek között is 17 olyan, amelyet a város insurgensei az örökösödési háborúban elnyüttek s tulajdonképen a ménesbeliek közé nem számíthatók. A 43 lóért 872 m. frtot kaptak, átlagosan csekély 20 frtot. Ez bizonyítja, milyen gyenge minőségűek voltak akkor a nemes város ménesbeli lovai. E szembeszökő értéktelenséget a helytelen tenyésztési rendszeren kívül a nomádszerű gondozás is előmozdította. Ez állatok kora tavasztól késő, hideg őszig a szabad ég alatt éltek. Irás nem hagyta emlékezetben, hogy télire fedél alá hajtották volna ménesöket. Mégis valószinűnek véljük, hogy a régi számadásokban néhányszor említett,,akol". amely valami kezdetleges majorféle telep volt Fegyverneken, Ondódpuszta egy részén, ahol a gulyát teleltetni szokták rendesen, egyúttal a ménes számára is menhelyet adott a téli zord időjárás ellen. Más majorsági épületei, a város belterületén lévő istálló- és gabonásháztól, valamint az utczaházaktól eltekintve, nem voltak a városnak. Az 1736. évi urbárium is mondja: „,Allodia Civitatis aut aedificia ejusmodi nulla habentur". Ugyanezt olvassuk az 1750. évi urbariumban. A csikók teljesen vadon nőttek fel. Míg a negyedfükort el nem érték, kötőféket csak a bélyogozás napján éreztek magokon. A szilaj, vad csikók összefogdosásához, megkötözéséhez városgazda uraimék a város kenyerén és jó borravaló mellett külön lovas legényeket alkal maztak. Például 1736-ban 16 font hús, 2 czipó és nyolcz iteze bor fogyott el. 1750-ben a gulyabeli borjuk és ménesbeli csikók bélyogozásakor a pásztorok és fogdosó emberek 2 cseber bornál többet ittanak meg. De hát veszedelmes munka is volt az. Emberben, állatban könynyen kár eshetett. Olykor a vad csikók tanítása költségeivel is találkozunk a régi számadásokban. 1737-ben Gyapjas István bojtár két csikó tanításáért 2 frt 40 drt kapott. A méneses lovak élelmezését csaknem egészen az isteni gondviselés kegyelmére bízták. Télen talan nem vonták meg tölök a szénát, hiszen a város határának különbönző részein hatalmas szénakazlai nyújtózkodtak a városnak. De már az annonariusok, a gabonásház gondnokainak mindig igen részletes számadásaiból sehol nem látjuk. hogy a ménes abrakot is kapott volna; nem kaptak a fias kanczák és más erőtelen lovak se. A silány táplálkozástól is elesigázott jószág nem csoda ha fogékonynyá lett a mocsaras legelőkön könnyen fejlődő állati betegségek iránt, amelyeket állategészségügyi óvrendszabályok nem korlátoz1ak ; csak kuruzsló kovácsok próbálgattak orvosolgatni.1) A nyavalyák minden esztendőben tíz, húsz, olykor harmincz százalékát is elpusztították a ménesnek. 1736-tól 1750-ig 190 db ló esett ki döggel" a ménesből. Legroszabb esztendő 1740, amikor 65-ből 24, és 1746, 1747, amikor 86, illetőleg 89-ből 20-20 ló hullott el. Mintha csak a bőrével fizetett volna a ménes. Pedig a lóbőrnek se volt jó ára. Darabonként 50 dénártól 1 frtig kelt. Végül majd látni fogjuk, hogy a ménesre több volt a költség, mint a belőle jött haszon. Ilyen körülmények között a ménes feloszlatását határozta el a város. Az erre vonatkozó határozatot nem találtuk meg. Sejtjük, hogy a szepesi kamara is beleavatkozott a dologba. A kamara e korban évről évre több kifogást emelt a város gazdálkodása ellen és új meg új parancsokat küldött az eladósodott házipénztár bajainak orvoslására. Egyéb okok mellett ekkor tiltotta meg azt is, hogy a városi pénztárból fizettessenek a ref. egyház papjai és a kollegium tanárai. Holott ez kétszáz éves háborítatlan gyakorlat volt. 1751. tavaszán tehát eladták az egész ménest, egy nyomorék vén ló kivételével, 49 lovat és 9 csikót, 3 csikót egy pár lóban tudván, egy párt ráadással, párját 30 m. frt 60 denáron. A ménes ára összesen 810 m. frt. volt. Csekély töke, amely már semmi hasznot nem hozott. A város saját bevallása szerint (1750. évi urbarium) lovakból, még inkább az elhullottaknak bőréből befolyt 1747-ben 12 rht. 141⁄2 kr. Érthető, ha felesleges intézménynek tartotta az ilyen ménest az atyáskodó szepesi kamara. E század 70-es éveiben uj ménest alakított a város. Domokos Lajos föbiró 1777. május 9-én a senatus és communitás gyűlésén indítványozta, hogy a ménes létszámát hatvanra emeljék s jó fajtáju kanczákat vásároljanak a pesti szentmártonnapi vagy a győri vásáron. 1778-ban pedig, miután már az elébb meglévő két pásztorhoz harmadikat is fogadták, a ménes kettéválasztását és két uj ménnek szerzését is elhatározták. A ménesek felügyeletére pedig ménesmestert tartottak.) 1) 1736. Bereczki Mihálynak beteg lovak orvoslásátul 1 fr. 36 d. 2) Prot. politico-oeconomicum 1776-1782. Ez új és a később szervezett ma is meglévő ménes történetét további kutatások alapján más alkalommal irhatjuk meg. II. A gulyáról. A ménessel egyidőben két gulyája is volt Debrecen városának. Egyik söre-, másik vegyesgulya. Az ökröket soványan szedték össze, s mikor a füves legelőkön, böven termett szénán meghíztak, vagy egy tömegben adták el tőszéreknek, vagy levágatván a város mészárszékeiben mérették el. Az üzlet rendesen nyereséggel zárult. Különösen nagy és sikeres forgalmat csináltak 1745-ben. Ötszázharminczkilencz söre marhából 430-at vágtak le. Döggel csak 2 ökör veszett el. A következő évre megmaradt 107 db. Kiadás volt 10342 rhfr. 39 kr, a bevétel 11296 frt. 49 kr. Igy a nyereségök 954 fr. 10 kr. Bővebben szólunk a vegyes gulyáról, amely először az 1737. évi számadásban jelenik meg. Az első állomány 26 darab. Ebből ö:tel az 1736. esztendőbeli városgazdák számoltak be, valószinüleg mint bitang jószágokkal. Huszonegy db. aprólékos marbát pedig N. Kis Gáspár senátor és más becsületes emberektől a piaczon és gúlyán pénzen szereztek. 1740-ben a nagy pestisben elhalt emberekről maradt 59 darab marha 82-re emelte a gulya létszámát. Caducitásból két ízben később is gyarapodott a gulya, még inkább pedig ellések és vásárlások által. Igy 1741-ben 225, 1742-ben 13 dbot szereztek ismeretlen helyről és ismeretlen áron. 1747-ben gróf Bánffy Dénes szentmiklósi gulyáját, 200 dbot vették meg 2733 m. frt. 84 dron. 1750-ben ismét 12 dbot vásároltak. Ugyanekkor 34-et Martonosi Zsigmond marháiból apprehendáltak. A természetes szaporodás százalékát csak a teljes létszámhoz arányosítva tudjuk megállapítani, miután a gulya évjáratok szerint soha nincs számbavéve. A szaporodás itt is, miként a ménesnél, felette silány. Mikor legjobb, akkor se megy túl 30%-on. Átlag 20% körül mozog. Bitang marha ritkán és kevés számmal került a gulyába, nem úgy mint a ménesnél. A gulyát is nem a köztenyésztés fejlesztése végett tartották. Fajnemesítő hatását ennek sem vehetjük észre. Az elöljáróság megelégedett azzal, ha évente minél több számfeletti jószágot küldhetett vásárra és ha saját marhája husával láthatta el a Hortobágyon átvonuló militiát, a határjáró deputátiókat és a künn dolgozó praebendás nap számosokat. |