csak ezután foghattak a vetéshez, az őszi búza elég bőven fizetett. Bor ugyan kevés volt, de nagyon jó volt. Panaszra még is volt ok elég: Az szarvasmarháknak nagy döge érkezék, Káposztánkot az sok hernyó elrontotta, Négy forinton járt volt csak száz fő káposzta, Kedves volt, valaki csak levelit kapta.1) A marhadög a következő évben is tartott: a pestis is pusztított, úgy. hogy sok helyen egy ember sem maradt életben. Egyébként a tavaszbúza jól eresztett, míg az őszi szűkebben fizetett. Megdrágult azonban a bor. Negyvenes ejtele (40 icce volt benne) 50 frt volt, az óborból meg 96 frt. Széna sem termett; szalmával teleltették ki a marhákat. A fagyos szentek ez évben ugyancsak megfeleltek hírüknek: május 11-én hó esett és oly nagy éjtszakai fagy volt, hogy minden gyümölcsöt elpusztított. A hideg időjárás, május és júniusi derek 1739-ben is oly sok kárt tettek a vetésben, hogy 3-4 kalongya alig eresztett 1 véka búzát. Azonban leginségesebb volt a sok inséges esztendő között az 1740-ik. A föld népe, mely eddigelé minden nyomorúságot békességesen elviselt szülötte földén, megmozdúlt a nagy éhség miatt és külföldre vándorolt. Szökött jobbágyok addig is voltak, de most tömegesen vándoroltak ki. Uraik nem állhatták útjokat. hacsak azt nem akarták, hogy mind éhen pusztuljanak el. A sok nyomorúságot Apor hűségesen följegyezte a Synopsisban : ,.Erdély nagy részében búza semmi vagy nagyon kevés, s kukoriczát és rozsot letarolta a dér, zab némi termett, de nem bírt teljesen megérni, bor a korai fagy és hó miatt semmi, a jégesők itt is, ott is nem csekély károkat okoztak a szőllőkben és vetésekben. Sok helyen a rettenetes vízáradások temették el a szénát meg a vetéseket. Ezek július 2-án és 3-án voltak. Ahol emberemlékezet óta nem volt víz, a borzasztó esőzések azokat a helyeket is hasznavehetetlenekké tették... Káposzta kevés volt, a babot. hernyók emésztették föl, köles az egész hazaszerte semmi. Julius 10-től sz. Mihály-napig folytonos szárazság volt, miért is az őszi vetést csak et nap után kezdték; ettől kezdve pedig örökösen esett és havazott. A búzát 7-8, a rozsot 5-6, az árpát, kukoriczát 3 és negyedfél, a zabot 1 és egy fél forinton adták; az egy éves bor ára 60 magyar forint volt".2) 1741-ben nagy volt a szárazság, az egerek is sok kárt tettek. Száraz és nagyon hideg volt a következő év is: 1) M. Tört. Eml. 36. 316. Az tavasz megintlen olyan hideg vala, Semmi kedves idő májusig nem vala.1) Nem csoda, ha a gabona rosszúl fizetett. Az őszi rossz volt 1743-ban is, 3-4 kalongya adott 1 vékát, de a tavaszi meg a rozs elég jól megfizette a gazda fáradtságát. A bor azonban rossz volt és savanyú. Az 1744. év közepes volt, csak az árvizek tettek nagyobb kárt a szénában. Nagyobb baj volt, hogy a marhavészt Moldovából megint áthurczolták. Ez azután pusztított a következő évben is. A gazda keserves állapotát így rajzolja Apor egyik levelében: „,... elvégezték az újévi takarodást, itt még most forgodnak azon, de igen sok helyen vagy igen kevés vagy semmi búza nem lészen, az tavaszhoz bízunk; itt az nagy szárazság uralkodik, az ugarlást sem végezhettük el, oly kemény a föld. Bor mind Erdélyben, mind az két Oláhországban igen kevés leszen... Az sok bialaink az nagy dögben úgy eldöglének, hogy háromnál több nem marada. Itt most is az marha erősen döglik, az mi nagyobb, az mely kuvasz eszik az dögben, úgy referálják, hogy az is megdöglik. Isten oltalmazza az kegyelmetek földit, mert irtózás ez, az micsoda marhadög vagyon; itt az felvidéken ugyan megszünt, csak ne recrudescáljon, de megszünhetett, az mely kevés marha maradott.2) Végre azután az 1746. esztendő jó esztendő volt. A május 16-iki dér ugyan sok kárt tett a gyümölcsben; de azért panaszra még nem volt ok. Úgy látszik, ez az év nemcsak Erdélyben volt jó, hanem egész Magyarországban. Legalább erre vall Apor fiának, Józsefnek, atyjához júliusban írt levele Bécsből, hová némi pörös ügyek elintézése végett ment: „Én Isten jóvoltából tegnapelőtt 8 óra tájban beérkezém, noha nagy fáradsággal és romlással, kivált a sok por mián; még pünkösdtől fogvást egész Székelyhídjától fogvást egyik magyar országon se volt eső, úgy Austriában is ugyanannyira migdenütt kiégett az fű, ha meggyújtanák, mint őszszel az avar, úgy megégne. A z gabonák mindazonáltal Budától fogvást eddig mind jobbbak voltak, mindaddig másként felettébb eresztősnek mondják, ugyannyira, egy szavahihető ember beszélé, harmadfél kereszt eresztett volna 25 vék át. Itt minden olyan drága, ki nem tudja az ember írni, kivált a szárazság mián az vetemény".3) A szűnőben levő marhavész 1747-ben újra nagyobb erővel tört ki. Ez az esztendő egyébként is mostoha volt a gazdára nézve. Július 2-án nagy jégverés pusztított: azután sok sáska lepte el a vetéseket; az őszön oly nagy volt a szárazság, hogy csak szent Mihály-nap után kezdhettek 1) M. Tört. Eml. 36. 324. a szántáshoz. Sok volt a záporeső, meg a zivatar is. Tavaszi búza alig termett, az őszinek nagy volt a szalmája, de kevés a magja. Bort közepesen szűrtek, de jót, Már sokkal jobb volt az 1748-ik esztendő. Jól fizetett az őszi, még jobban a tavaszi búza, de legkitűnőbb volt mégis a bor. Hogy milyen volt az 1749-ik esztendő, arról Apor már nem értesít. A szorgalmas följegyző megvakult, s bár még élt néhány évig (meghalt 1752 szept. 23-án), egyéb gondja-baja volt, mintsem tovább is jegyezgesse az időjárás változandóságait és a sok inséges esztendőnek szomorú történetét. Természetes, hogy a gazdának nemcsak a rossz időjárás okozott temérdek bajt. De mindennél talán érzékenyebb csapás volt a pénz értékének devalválása 1730-ban. Erdélyben a fejedelemség idején igen sokféle pénz volt járatos: magyar, németbirodalmi, lengyel, török, oláh. Ezek nagyrészt arany és ezüst pénzek voltak. Ezekhez járultak Rákóczy réz-libertásai. Az 1730-ban Kolozsvárt tartott országgyűlésen fogadták el a rendek az 1729-ben már rendeletileg elrendelt devalvácziót. E szerint mindennemű pénz meg az oláh aranyak értéküket vesztették, a többit pedig így rendezték : A körmöczi, velenczei és közönséges arany értéke lett 5 magyar frt; a többi aranypénzé 4 irt 92 denár: a XIV. Lajos-arany és egyéb ehez hasonló birodalmi arany ér 2 m. frt 40 krt; a hollandiai, burgundiai s ezenhez hasonló aranyok érnek 2 m. frt 28 krt, a birodalmi oroszlány-arany ér 1 m. frt 88 denárt, a XIV. Lajos közép aranyai és az ezekhez hasonlók érnek 1 m. frt 20 dnt. Császári frtok, meg XIV. Lajos forintjai a birodalomban vert egyéb forintokkal együtt 60 denárra szálltak alá, a többi pedig minden értékét elvesztette. A burgundiai 1/4 frt 57 dnra szállt, az eddig 50 dnt érő lengyel pénzek 44 dnra, a burgundiaiak 40 dnra szálltak; 6 lengyel garas megmaradt régi értékében 36 denárnak, az ezüst máriások is maradtak 34 dn. értékben, de a luxemburgi, raguzai és bajor 5 garasosok értéktelenekké váltak. A peták megmaradt régi értékében (14 dn.) a susták (2 garas, 4 poltura) 11 denárt ért, a -császári garas 6 dnt, egyéb garasok értéküket vesztették, kivéve a lengyelt, melynek 5 dnra szállt az értéke. A császári és lengyel poltura 3 dnt ért, a raguzai máriás értéktelenné lett. A császári kr. maradt régi értékében, a lengyel kr. 112 denárt ért, mint a garasok, 2 oláh kr. pedig ért 1 csász. krt. A többi kr. értékét vesztette. Az új szabályozás mindenesetre egy kis rendet hozott a sokféle pénz közé; de avval, hogy éppen a szegény nép közt leginkább megforduló kisebb értékeket szállította le, csak a nyomorúság újabb forrásává lett. Az aranyértéket 1732-ben már emelték nehány denárral, így a körmöcziét négygyel, a többiét hattal. A pénzetlenség azonban általános volt. Maga Apor, kinek pedig óriási birtokai voltak, többször keservesen panaszkodik, hogy készpénze nincs, sốt hogy e miatt ruhát sem tud illendőt csináltatni. A pénzetlenségen kölcsönök fölvevésével segítettek. Az urak birtokaikra vettek föl pénzt szabadon meghatározott kamat mellett. Úgy látszik azonban, ez sok bajnak volt forrása, úgy hogy az 1742. országgyűlés jónak látta meghatározni, hogy a törvényes kamatláb 6% legyen. A pénzetlenségnek természetesen oka inkább az volt, hogy nem tudták kellően értékesíteni terményeiket. A kereskedés a brassói szászok és az örmények kezében volt. Brassóban volt néhány üzlet is, melyekben háztartásra való szükségleteket szereztek be; de a kereskedés inkább csak a vásárokon bon olódott le. Ez években több főúr és város kapott vásártartó jogot. Ezek között nevezetesebb Szászrégen vásárjoga, melyet 1733-ban kapott. Vásárjai mai napság is híresek még. Hátszeg és Kővár ugyancsak ez évben kaptak vásárt. Egy derék kereskedő kitüntetéséről is értesít Apor. Följegyzi ugyanis, hogy 1743-ban Vieland András Farkas szebeni polgár és kereskedő nemességet kapott. Fontos határozatot hozott az 1733-ik diéta a só-ról is. Kimondta ugyanis, hogy a sót szállító császári kocsiktól sehol sem szabad vámot. szedni. A határozat a szegényebb néposztálynak javára szolgált. Az ipar terén nem sok történt ez években. Az egyszerűbb iparágakon kívül híres volt az ötvösség. Kivált Kolozsvárt volt virágzó ötvös-czéh. A zavaros időkben több helyen a czéhek felbomlottak. tagjaik megfogytak. Ez években több czéh újra szerveződik és privilégiumaiakat az országgyűlésekkel megerősíttetik. Igy erősítette még az 1733-iki diéta a fogarasi csizmadia és a tordai timár czéhek kiváltságát, az 1746-iki pedig a nagyenyedi gombkötők czéhéét. Lassan-lassan tehát a tartós béke mégis kezdette áldásait hinteni. A viharok, melyek Erdély fölött a 16. és 17. században elvonúltak, lassanként elültek. Sem külső ellenség, sem belső viszály nem fogyasztotta erejét. Igaz, hogy régi szabadsága elveszett; de a béke ideje mégis meghozta az anyagi boldogulást annyi inséges esztendő ellenére is. DR. KISS ERNŐ. BIHAR- ÉS BARS-VÁRMEGYÉK VÁMHELYEI A KÖZÉPKORBAN. Irta: DR. IVÁNYI BÉLA. ,,A hazai egykori vámhelyek minél teljesebb és részletesebb tanulmányozását és meghatározását buváraink különös figyelemreméltő feladatának tekintem." Wenzel Gusztáv. (1872 május 6-án a Magyar Tudományos Akadémia ülésén,,Nyitra-vármegyének XV. századbeli vámhelyei'röl tartott felolvasásában.) Biharmegye vámhelyei 1520-ban. I. A vám helyek összeírásának ok a i. Hogy Bihar vármegye középkori vámhelyeinek és vámtarifáinak összeírását 1520-ban elrendelték és az összeírást keresztül is vitték, azt tulajdonképen egy visszaélésnek köszönhetjük. Ugyanis a középkorban minden isteni és emberi jog ellen valónak tartották azt, hogy az utasok olyan helyeken is fizessenek vámot, a hol ennek ellenében a vám szedője semmi ellenszolgáltatást nem ad, pl. hidat nem tart fenn, töltést, kompot stb. nem épít, hanem bárhol, ahol épen a föld tulajdonosának tetszik, vámot szed minden ratio" nélkül. Legelőször Nagy Lajos intézkedik ezen igazságtalanság ellen, eltiltani igyekezvén a „Száraz“ vámok szedését. 1351. évi törvényében olvassuk, hogy a jogtalan vámok, úgy mint a szárazak (tributa sicca), továbbá az olyanok, a melyek a folyókon fel- vagy lefelé hajózóktól szedetnek, eltörlendők és a vízi vámok is csak akkor jogosak, ha hidakon vagy réveken a folyón átkelőktől szedetnek. 1) A törvényt azonban már akkor is nem azért hozták, hogy meg is tartsák. A visszaélések, a jogtalan vámok szedése vígan folyhatott tovább, legalább erre kell következtetnünk abból, hogy Zsigmond 1435. évi törvényében már újra kénytelen intézkedni az iránt, hogy az utasok és kereskedők a vámszedők kapzsisága és visszaélései ellen megvédessenek. Zsigmond ezen törvényében meghagyja, hogy a nádor vagy pedig más a király által megbízott, midőn a megyékben közgyűlést, generalis congregatiót tart, nyomozza ki az esküdt ülnökök (iuratus assessor) segé 1) 1351 VIII. Törvényezikk. |